Keresés eredménye
A Nemzeti Mentális Egészségügyi Program sarokpontjai
Németh Attila elmondta, hogy a mentális zavarokat érintő nemzeti program egyik kulcskérdése az ellátásszervezés. Az alapellátás és a szakellátás között jelenlévő diszpécserszolgálat nagyban segítené a háziorvosok munkáját, javaslatokat tudnának adni az ott dolgozó pszichológusok. A lényeg az lenne, hogy a betegeknek nem feltétlenül kell bekerülniük a pszichiátriai ellátásba....
Gondolatok a hazai igazságügyi pszichiátriáról
Vizi János az igazságügyi pszichiátriával kapcsolatban adott interjút. Kiemelte, hogy magyarországi és nyugati viszonylatokban mennyire eltér az igazságügyi pszichiátria helyzete. Míg nyugaton, a szakértői tevékenység mellett a pszichiátereknek a klinikumban is dolgozniuk, vagy oktatniuk kell, addig itthon nem feltétlenül van ez így....
Prevenciós szemlélet a szkizofrénia kezelésében
Tényi Tamást a skizofrénia prevenciójával kapcsolatban kérdeztük. Elmondta, hogy a skizofrénia esetén kiemelten fontos, hogy ne hagyjuk, hogy a betegség egy krónikus, végső stádiumba jusson. Arra kell törekedni, hogy a betegek ne jussak el abba az állapotba, mikor már az életminőségük, funkcionalitásuk súlyosan károsodott....
A depresszió korai, helyes kezelésének gyakorlata
A depresszió és az öngyilkosság szorosan összefüggnek. Az öngyilkosságban meghaltak kb. 2/3-a nem kezelt depresszióban szenved. Ugyanakkor az öngyilkos magatartás nem a depressziós betegség indulásának első napján vagy hetén jelentkezik, gyakran csak a depresszió egy későbbi stádiumában. Mint azt Rihmer Zoltán professzor elmondta a depresszió megfelelő, sikeres kezelése csökkenteni tudja az öngyilkosságoknak a ...
Állatasszisztált terápiák
Az állatokkal való kapcsolat intenzív, komoly, erős és nagy múltra tekint vissza, tulajdonképpen egyidős az emberiséggel. A nagyvárosi ember is szívesen tart állatot, miközben pedig látszólag nemhogy nem fűződik hozzá érdeke, de még pénzbe is kerül, drága, és fáradságos munka. Mégis bevállalja ezt, mert olyan komoly pszichológiai igényeket elégít ki. Nehezen megfogható ez a pszichológiai előny, amit az ...
Kronoterápia idős korban
Mind a depresszió, mind a demencia az életkorral összefüggő betegségek ugyan, de életmódbetegségek is. Minden olyan szabály, ami az egészséges életmódot segíti (rendszeres testmozgás, egészséges táplálkozás, kiegyensúlyozott stresszkezelés), az segít a depresszió és a demencia megelőzésében is....
Új eredmények a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar kutatásában
A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar új kutatási eredményéről is beszámoltak a Magyar Pszichiátriai Társaság Vándorgyűlésén. A betegség kapcsán vizsgálták az öngyilkos magatartás és a nem szuicidális önsértés kapcsolatát. A témával kapcsolatban Prof. Dr. Balázs Juditot az ELTE Pszichológiai Intézetének Fejlődés és Klinikai Gyermekpszichológiai Tanszékének tanszékvezetőjét kérdeztük....
Kezelési szempontok időskori depresszió esetén
Bánki M. Csaba professzort az időskori depresszióról kérdeztük. Elmondta, hogy időskorban a depresszió lényegében ugyanaz, mint fiatalkorban. Csak a kor előrehaladtával az átélt életesemények akkumulálódnak, ez az egyik oka, hogy időseknél gyakoribb a depresszió, makacsabb, hosszabb ideig tart és nehezebben kezelhető, kevésbé jól gyógyul. Egy kicsit rosszabbak a kilátások....
A szkizofrénia kezelésének kihívásai
A betegség belátás hiánya a szkizofréniára jellemző kognitív deficiteknek akár a résztünetét képezi, akár valamilyen más specifikus háttere van, mindenképpen kihívást jelent a szkizofréniában szenvedő betegek kezelésekor. Mint azt Szekeres György osztályvezető főorvos elmondta, az anozognóziát esetükben különböző motivációs technikákkal javítani lehet, de a tartós hatású antipszichotikumokkal végzett ...
Az Alzheimer-kór heterogenitása
A demencia a rövidtávú emlékezet zavarával kezdődő betegség, azonban az esetek 20%-ában nem ez az elsődleges bevezető, domináló tünet. A klinikailag eltérő tünetekkel járó altípusok előfordulásakor sajnos elmaradhat a betegség diagnózisa – erre hívta fel a figyelmet Kovács Tibor egyetemi docens, aki a gyógyszeres kezelési lehetőségek mellett az olyan preventív életmódbeli tényezők kedvező hatásaira is ...
Értékek és mértékek a depresszió kezelésében
Az elmúlt évtizedekben sok olyan vizsgálat látott napvilágot, amiben a depresszióban használatos gyógyszereket próbálták meg rangsorba állítani, de ezek a rangsorok egy kicsit mindig eltértek egymástól. Hogy mi lehet ennek az oka, arra Bánki M. Csaba professzor ad magyarázatot. Minden más betegséghez hasonlóan a depresszió kezelésében is arra kell törekedni, hogy a beteg meggyógyuljon, de abban is van eltérés, hogy ki ...
Ígéretes módszerek a demencia korai felismerésére
A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlését „Kor, kór nélkül” címmel rendezte meg Győrben, vagyis főtémaként az időskori mentális egészséget választotta. Az időskor kérdése fontos aktualitással bír, hiszen az utóbbi évtizedekben tapasztalható társadalmi változások következtében megnövekedett az idősebb korosztály aránya. A rendezvény helyszínén készített interjúban Kálmán János professzor...
A terápia rezisztens depressziós betegek beazonosítása, diagnózisa és a TRD-s betegút
A terápia rezisztens depresszió, melyet a 2 eltérő antidepresszív kezelésre adott elégtelen válasszal definiálnak, a depressziós betegek igen jelentős hányadát érinti. Siegfried Kasper, a bécsi orvosegyetem professzora a terápia rezisztens depressziót kutató európai csoport tagjaként széleskörű áttekintést ad a téma aktualitásairól videobeszámolójában, mely az EPA 2018-s kongresszusán elhangzott szimpózium ...
A kognitív tünetek jelentősége depresszióban
A depresszió kezelésének kimenetele az elérhető terápiás opciók ellenére is elmarad a kívánatostól. Roger McIntyre, a Torontó-i Egyetem professzora videóinterjújában ráirányítja a figyelmet arra, hogy a kognitív deficit nagymértékben felelős a funkcionális károsodásokért a depressziós betegek körében. A kognitív tünetek javításával lényeges lépést tehetünk a betegek elvárásainak teljesítése és a ...
A D3 receptor parciális agonisták nyújtotta lehetőségek
Az EPA 2018-s kongresszusán Leslie Citrome a negatív tünetek felismerésének fontosságáról beszélt a szkizofrén betegek körében. A kongresszusi szimpóziumon részletesen kitértek a szkizofrén betegek funkcióképességégének és kognitív tüneteiknek összefüggésére. Jelentős előrelépés ezen tünetek kezelésében a D3 receptor parciális agonistáinak megjelenése, melyek közé tartozik a cariprazine. A ...
A rejtett ADHD
Dr. Anthony Rostain, a Pennsylvaniai Egyetem professzora a neurodevelopmentális betegségek szakértőjeként feltárja azon nehézségeket, melyek a felnőttkori ADHD eredményes kezelése előtt tornyosulnak. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen jelentős hatása van a betegségnek az életvitelre, így a kezelés időbeli elkezdése hozzájárul a funkcióképesség visszanyeréséhez. Legnagyobb buktató a helytelen diagnosztizálás, ...
A gyermekpszichiátria új vonulatai
Prof. Dr. Balázs Judit, az ELTE Fejlődéspszichológiai és Klinikai Gyermekpszichológiai tanszékének professzora a gyermekpszichiátria szemszögéből foglalja össze a 2018-s EPA-n elhangzott újdonságokat. Az ADHD és szerhasználat kölcsönös vonatkozásait, a gyermekkori pszichés kórképek nagyon gyakori komorbiditásait, az ADHD és a depresszió, valamint az öngyilkossági rizikó összefüggéseit ismerhetjük meg a rövid ...
Az ADHD hatása a felnőttkori életvezetésre
Az Egyesült Királyság-beli King’s College professzora, Dr. Philip Asherson részletesen feltárja azokat a nehézségeket, melyeket a felnőttkori ADHD támaszt a betegekkel szemben. A videobeszámolóból képet kapunk a legmarkánsabb tünetekről, úgymint figyelemhiány, hiperaktivitás, impulzivitás, melyek nagymértékben rontják a funkcionalitást. Az alacsony önértékelés, emocionális instabilitás, alvási problémák, ...
A szkizofrénia negatív tüneteinek kezelése: van megfelelő megoldásunk?
A szkizofrénia negatív tünetei a legfontosabbak, bár a pozitív tünetek sokkal látványosabban tetten érhetőek. Stephan Leucht professzor a München-i Technical University-ről összefoglalja az EPA 2018-s kongresszusán elhangzott legfontosabb üzeneteket a szkizofrénia negatív tüneteinek kezeléséről. A 3 terápiás lehetőség- úgymint amisulpiride kis dózisban, cariprazine beállítása vagy antidepresszívumok adjuvánsként ...
A szkizofrénia erős genetikai komponensének mítosza
Az utóbbi évek izgalmas kutatási területe a szkizofrénia genetikai háttere. A kutatásokból nyert adatok jelentőségéről beszél interjúnkban Robin Murray professzor. Bár nincs egyetlen gén, mely a szkizofrénia hátterében állna, ám több száz eltérés a genomban hozzájárul a betegségre való fogékonyság kialakulásához. Ezek az eltérések azonban, nemcsak a szkizofrénia nagyobb szuszceptibilitásához vezetnek, hanem a...